Előbb vagy utóbb minden kell

A középiskola után felköltöztem Budapestre a volt kollégiumi szobatársammal. Így már lakótársam lett. Úgy döntöttünk, sok másik egyetemistával ellentétben mi valóban itt fogunk élni. Hogy értsétek, ismertem nem is egy olyan egyetemistát, akik albérletben laktak itt Pesten, viszont akármi bajuk volt, hazamentek vidékre. Például egy pár, akik középsuliban osztálytársaim voltak, most összeköltöztek, teljesen berendezkedtek, mint aki tényleg itt akar élni. Általában hétvégén se mennek haza. De orvost még mindig nem találtak maguknak itt, amit nem is értek. Múltkor is volt valami baja az egyikkőjüknek, nem valami hatalmas dolog, tehát még suliba is tudott járni, éppenséggel csak jó lett volna orvosnak is elmondani a problémát. És ez tiszta fejtörést okozott nekik, ugyanis le kellett utaznia vidékre. Nem is mondanám, hogy közel. És ez sokszor előfordult, mert mindenféle bajuk volt állandóan. Ezek után pedig jön a panaszkodás, hogy nincs pénzük. Ha nem vonatjegyre kellene költeniük, talán lenne. De persze ezt nem tudtam nekik megmagyarázni, elvégre ők már érett egyetemisták… De hagyjuk is. A másik példa szintén egy pár, akik egy emelettel alattunk laktak, néha találkoztunk velük. Körülbelül fél év után derült ki, mikor el akartam hívni őket egy olyan szórakozóhelyre, amit szerintem a legtöbb fiatal, aki felköltözik, meglátogat mihamarabb, azt se tudják mi az. Hát ezt nem tudtam hova helyezni. Később kiderült, hogy az egyetemet tudják, merre van, a szomszédos Pennymarketet, illetve a lakásukat. Az égvilágon semmi mást nem tudnak, nem jártak sehova, csütörtökön vagy pénteken mindig hazamentek vidékre. Tehát mondhatni, ők nem lettek pestiek (most a negyedik félévüket kezdik meg, és a helyzet változatlan). Na, nem mintha baj lenne, mindenki azt csinál, amit szeretne.

fogorvos BudapestAzonban mi belevetettük magunkat az itteni keringésbe. Szereztünk mindent, amire szükségünk volt, minél több helyet megismertünk, jártuk a várost, felfedező túrára mentünk, amikor tudtunk. Szóval nagyon jó volt. Ami közös lakásunk alap felszerelése volt, az egy rádió a nappaliba. Mindig szólt, miközben tanultunk, beszélgettünk, vagy csak feküdtünk, és épp az előző estét próbáltuk kipihenni. Egyik ilyen reggel a rádióban szó volt a fogápolásról. Nem igazán vittük túlzásba, persze nem is hanyagoltuk el. Időnként meglátogattuk a fogorvost is. Viszont itt még nem voltunk, így hát következő napirendi, vagy inkább másnapi rendi pontunk volt, hogy keressünk egy fogorvost Budapesten. Ez biztos könnyű lesz, hiszen minden sarkon látni fogorvosi rendelőt. Legalábbis ezt gondoltuk. Kicsit olyan volt, mint tűt a szénakazalban. Oké, ez túlzás, de megfelelő orvost találni nem egyszerű. Olyan kell, akivel kialakítható egy bizalmi viszony, és állandóan lehet hozzá járni, akárcsak kontrollra is. A kedvesség alap, bunkó orvosokkal sajnos találkoztam eleget, és jártam hozzájuk. Nem jó. De szerencsére a másik táborból is akad bőven. És ezek rendszerint valóban segíteni akarnak, és nem csak a zsebüket tömni. Maximum a fogunkat, ha kell. Szomorú, hogy meg kell említenem, de a megfelelő szaktudás is egy alapfeltétel. Legalábbis annak kellene lennie. Nem fogorvos volt, de más „orvosnál” tapasztaltam, hogy elmentem hozzá úgy, hogy fogalmam sem volt róla mi a bajom. Távozáskor ez az állapot nem változott. Közölte, hogy nem kell kórházba mennem. Ennyi? Ez nagy segítség. Elmondtam neki, hogy én nyaranta vízimentőként dolgozom, ahol ha sérülés van, nagyjából hasonlóan nyújtok elsősegélyt. Eldöntöm, hogy kell e kórházba mennie, vagy el tudom látni magam. Ennyi erővel én is beülhetnék az orvosi székbe. Később elmentem egy másik orvoshoz, aki rögtön megmondta mi bajom van, és mit kell tenni. Szóval nem akarok még egyszer belefutni egy ilyenbe, szerencsére ez nem általános.

Ez nem mindenkinek, de számomra fontos, hogy a rendelő ne egy kórházi váróterem legyen. Mindenki ideges, ha fogorvoshoz megy, úgy félnek tőle sokan, mintha középkori kínzómester lenne. Pedig nem az. Épp ezért, ha a váróterem kellemes hangulatú, és akad, amivel le tudjuk kötni a figyelmünket, máris szívesebben megyünk oda.